2009. június 21., vasárnap

Gyermekünk személyisége saját kiegyensúlyozottságunkon múlik?

Hihetetlennek tűnik, hogy az anya és megszületendő gyermeke már a világrajövetel előtt kommunikálnak?

Arról olvastam, hogy az anya és a megszületendő gyermek már a fogantatás előtt lelki összeköttetésben vannak. A gyermek és édesanyja közti kommunikáció fejleszthető, melynek eredményeképpen már a fogantatás pillanatától kezdve egyre szorosabb lelki kapcsolat jön létre az édesanya és gyermeke között. Ebből olyan előnyök is származnak, hogy a gyermek kiegyensúlyozott személyiséggé válik, csökken a születés során előfordulható komplikációk- és a születéssel kapcsolatos traumák száma is. Hogy ez megvalósulhasson, az anyának már a méhen belüli élet alatt folyamatosan kommunikálnia kell gyermekével. Gyermekeink kiegyensúlyozottsága érdekében, ez a módszer szakemberek segítségével fejleszthető.

Megdöbbentő részletek a módszer alkalmazásának eredményeiről

Amennyiben az anya részt vesz a foglalkozáson, egy úgynvezett kapcsolatanalízist végeznek el első lépésként gyermeke és közte, mely az anya segítségére szolgál, hogy ha bármilyen negatív érzelme, konfliktusa volt a várandósággal kapcsolatban, akkor ez feloldásra kerüljön. Az anya képes megszabadulni minden negatív érzelemtől, korábbi negatív hatásoktól, mely még a korábbi generációk tapasztalataiból származik - ugyanis a gyermek születése előtti stressz generációkra öröklődhet - A legfontosabb, hogy a gyermek és anya között teljes harmóniát hoz létre és mind az anya mind a gyermek felkészülnek egymás fogadására, a születésre. Már gyermekünk születése előtt elindíthatjuk őt a sikereses kiteljesedés útján!



Gondoltad volna, hogy a gyermek mindent átérez és nyomot hagy benne?

Sokkal érzékenyebb az anyaméhben lévő gyermek, mint azt gondolnánk. Az anyát ért hatások - legyen az lelki eredetű vagy stresszhelyzet okozta feszültség - a gyermek fizikai, sőt lelki fejlődésére is hatással vannak. Ez különösen fontos információ manapság, mikor számottevő azoknak a kismamáknak a száma, akik különösen multiknál dolgozva, majdhogynem a terhesség végéig dolgoznak, mert jó pozícióban vannak és a már kéményen kiharcolt pozícióba akarnak visszajutni a későbbiekben. Tény, ha valaki gyermeket vár, az nem jelenti azt, hogy váljon inaktívvá. Viszont célszerűbb stresszmentesíteni mind az anyát, mind a születendő gyermeket. Megéri.
Azt is megtudtam a módszerről, hogy nem terápia, hanem egyrészt kapcsolatfelvétel a gyermekkel, másrészt korrigálja a tudattalan folyamatokat.



Íme a három titok arról, hogy a baba miként reagál:

Amikor a kapcsolat kialakul, az anya azt veszi észre, hogy a gyermek abba hagyja a mocorgást és mozdulatlanul figyel.
A gyermek szívfrekvenciája megnövekszik, amikor az anya beszélget vele.
Valamint, vajúdás alatt az anya és gyermek közti kommunikációval segíteni lehet a gyermek gyorsabb világra jöttét.

Kapcsolódó témák:

Megdöbbentő tények a tudatalatti befolyásolásáról
Hasznos technikák Brian Tracy könyvében
Olvasol, hogy tudd melyik kapszulát válaszd?
The Secret – A Titok

G. Bankó Ildikó
http://www.munkanapnelkulszabadon.com/

2009. május 9., szombat

Megdöbbentő sztori a Ferihegyi reptérről

Reptér, sütemény, váróterem egy megdöbbentő történet keretében.

Egy nő elutazik. A reptéren a check-in-re várakozva megtudja, hogy késve indul a gépe és még van 1 órája az indulásig. Ekkor úgy dönt, hogy bemegy egy reptéri duty free shop-ba vásárolni. Vesz magának újságot és egy csomag süteményt is. Majd leül a reptéri váróban és olvasás közben nassol a süteményből.




Eközben észre veszi, hogy a mellette ülő férfi benyúl a süteményes zacskóba és vesz egyet a finom nassolni valóból. A hölgy gondolja magában, mekkora arcátlan ember ez itt- egy kicsit bepöccen és olvas tovább.
Várakozás közben nem telik bele 2 perc a férfi ismételten vesz a süteményből és jóízűen falatozik belőle, miközben ő is olvas. A nő felháborodva ül a helyén és forrong, halkan duruzsolva mondja
– Ezt nem hiszem el, milyen arcátlan emberek vannak, ez már nekem kellemetlen.
Ahogy telik az idő az úr még többször vesz a süteményből, a hölgy erre már nagyon beidegesedik, de tűrtőzteti magát és nem szól a férfinak. Amikor már csak egy sütemény van, a férfi benyúl a zacskóba és teljesen higgattan megfogja, kettétöri és odaadja a nőnek az egyik felét, majd feláll és elindul a géphez. A hölgy arra gondol - de jó hogy ez a bunkó elment innen remélem a gépen nem mellém ül, mert akkor felrobbanok.



Megtörténik a beszállás és megkönnyebbülve konstatálja, hogy a férfi 5 sorral előtte foglal helyet, így nyugodtan tud utazni. Ahogy helyet foglal tovább akar olvasni, mivel nem lát túl jól elő akarja venni olvasószemüvegét. Lázasan keresi a ritiküljében végignézi a zsebeit, de nem találja. Ekkor még a kabátját is áttapogatja és akkor jut eszébe, hátha a kézi poggyászába tette. Kinyitja a kézi táskáját és megtalálja a reptéri duty free - ben vásárolt bontatlan süteményt.

/Részlet egy üzleti kommunikáció előadásból/

Gólya Gergely
történet a ferihegyi reptérről