Olvastam egy könyvet és úgy gondoltam, meg kell osztanom veletek ezzel kapcsolatos gondolataimat.
Ez könyv Balogh Béla- A tudatalatti tízparancsolata. Amikor az egyik ismerősömmel a tudatalattiról beszéltünk, elmondta, hogy tudatos elménk és a tudatalatti között mi a különbség.
Eredeti szakmám szerint szerkesztő-riporter vagyok, következésképpen egy negatív beállítottságot sajátítottam el, ami a tudatalattimba bevésődött. Ennek életemre vetített romboló hatásait mindaddig nem vettem észre, amíg A tudatalatti tízparancsolatát el nem olvastam. A beállítottság az a nézőpont, ahonnan szemléljük a világot és az én tudatalatti programom szerint mindig, mindenben a konfliktust igyekezett megtalálni elsőként. Általában azt látom, hogy az emberek többsége is így van ezzel.
Miért nem érdekelte az embereket eddig tudatalattijuk?
Legtöbbünk a diploma megszerzése után évente maximum egy könyvet olvas el, leggyakrabban újságból és a televízióból informálódunk a világban zajlódó eseményekről. A tudatalatti szempontjából a média azért számít negatív erőnek, mert ott csak a nézettségi-, olvasottsági indexek számítanak. Persze ezt próbálják 12-es, 16-os, 18-as logókkal korlátozni, azonban mindannyian tudjuk, hogy ez kevés ahhoz, hogy megszűrje a fiatalabb korosztályok tudatalattijában bekövetkező szennyezést.
Az embereket csak a negatív dolgok érdeklik?
2008-ban azt kell, hogy mondjam, az információs világ annyi impulzust küld az emberek felé, hogy napról napra feljebb és feljebb kerül az emberek ingerküszöbe. Ami öt-tíz évvel ezelőtt etikátlannak számított, az ma a legmélyebb részletekig főműsor időben árad a TV-ből a nézőre, a néző tudatalattijába. Inger gazdag világunkban felkeltették az igényt arra, hogy nap, mint nap fogyasztói legyünk annak az információ halmaznak, ami történik. Akkor van ezzel probléma, ha valaki nem veszi észre azt, hogy folyamatosan csak azokkal a dolgokkal foglalkozik, amiket a hírekben lát. A médiából sajnos csak olyanok, mint, lelőtte, levágta, felrobbant, lezuhant, és az egyéb félelemkeltés céljából szelektált gazdasági és politikai hírek kerülnek a fogyasztóhoz, amelyeket hangsúlyozom egy szubjektív válogatás eredményeként tárnak elénk. Mivel a tálalás nagy felhajtás effektek, monumentális látvány, feszültséget keltő zenék és helyi tudósításokkal vannak kiszínezve, ezért a tudatalattinkba ez mély nyomot hagy. Én nem a tömegtájékoztatás ellen vagyok, azonban tudnunk kell nekünk szelektálni a fontos- és kevésbé fontos információk közül, mert sajnos tudatalattink mindent eltárol. Az önfejlesztő könyvek egyre inkább ki tudják alakítani a kontrollt az emberekben afölött, hogy mi a számukra fontos információ. Éppen ezért egy ponton túl már nem csak a negatív hírek érdeklik az embereket. Lásd The Secret 2 év alatt elért népszerűségét.
Miért A tudatalatti tízparancsolata?
Balogh Béla könyvéből a médián túl számos olyan dolog kerül tudatalattink és értékrendünk perspektívájából új helyre, amelyeket addig is láttunk, csak nem vettünk észre. Így voltam ezzel én is, amíg két hétre el nem utaztunk Egyiptomba. Nem néztem TV-t és ahogy élveztük a 38-fok-, a hűsítő koktélok- és az öt csillagos szálloda nyújtotta előnyöket, nem hiányoztak a negatív információk. Tudatalattink folyamatos befolyásoltság alatt van. Amennyiben tudatosan szűrt információkat engedünk be tudatalattinkba, akkor életünk gyökeresen megváltozik. Itt arra gondolok, hogy meg kellene mindenkinek tanulnia hogyan működik agyunk tudatos-, nem tudatos- és a tudatalatti része.
A tudatalattink tudatos, megfelelő használatáról már Dr. Lozanov a hatvanas években kidolgozott technikákkal rendelkezett. Nyelvtanulásnál hagyományos magolós technikával napi húsz szó tanulható. Dr. Lozanov tudatalatti technikájának alkalmazásával már akkor napi háromezer szót tanultak meg, ami egy év után is egyszeri meghallgatással 99%-os tudást garantált. Hol van ehhez a mai oktatási rendszer?! Ezek tények, ezzel vitatkozni nem lehet. Erre lehet nagyon jó gyakorlati útmutató a könyvhöz tartozó A tudatalatti tízparancsolata CD.
Kapcsolódó témák:
Megdöbbentő technikák Brian Tracy könyvében
Olvasol, hogy tudd melyik kapszulát válaszd?
Gólya Gergely
www.munkanapnelkulszabadon.com