2008. január 13., vasárnap

Unalmas ködös Albion vagy a hely, ahová visszavágysz?


Életem egyik érdekes időszaka volt az a néhány év, amikor az Egyesült Királyságban éltem. A rengeteg élmény közül most kettőt osztok meg Veled.

Az első időszakban Cambridge-ben voltam. Cambridge egyetemi városként ismert. Kelet-Angila és a világ legrégibb és leghíresebb egyetemi városa. Anglia egyik legszebb kisvárosa, amit gyalog érdemes bejárni.
A várost átszelő Cam folyó partján található a történelmi kollégiumok többsége, ahol a romantikus fűzfák alatt sétálva találkoztam először személyesen azzal az angol szokással, amit előtte csak filmekben láthattam. Feltűnően sok emberrel együtt élveztem a tavaszi szellő ajándékaként hozott nárcisz illatot a piknikelés közben, és jókat mosolyogtunk a vizen billegő punt -ingoló turistákon.

Olyannyira megkedveltem ezt a lélekfrissítő környezetet, hogy Londonba költözésem után tudatosan kerestem azt a környezetet, ahol az angol szokást én magam is gyakorolhattam. A királyi parkok közül leggyakrabban a Hyde-Parkba vagy a Kensington Gardens-be mentem, ahol megértettem miért emlegítik ezeket a helyeket London tüdejeként. Ápolt virágoskertek, méregzöld gyepszőnyeg, a tavon úszkáló hattyúk, futkosó mókusok, kellemes 22 fok és egy jó könyv társasága volt a garancia a feltöltődésre. Furcsa érzés volt amikor megtudtam, hogy én ugyanarra a sétányra jártam kocogni, ahol Lady Diana is futott rendszeresen, baseball sapkát és napszemüveget viselve. Gyakran látták Diana –t a Kensington Palace közelében, még mindig South Kensington-ban, a Knightsbridge környékén üzletekbe betérni, valamint sűrűn megjelent a Bromton Roadon lévő Harrodsban.

„ Ha valaki unja Londont, akkor az már az életet unja, hiszen Londonban mindaz
fellelhető,amit az élet kínálni tud. ”
/Samuel Johnson/

Életem legnagyobb színházi élményét itt éltem meg, amikor a Covent Gardenben, a Lyceum Theatre-ben megnéztem a The Lion King musicalt. Ez az a színház volt, ahol a néző nem csupán külső szemlélője az eseményeknek, hanem 2 óra 45 percen keresztül a világ megszűnik létezni körülötte és része lesz egy történetenek. A színészek jelmezeikben olyan élethűen mutatták be az adott állatfajt, mintha tényleg a vadonban lettem volna. Világszínvonalú koreográfia, monumentális díszletek, 21.századi light show-val. Egy szórakoztató darab az igényes musical - t kedvelő felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Lyceum Theatre - The Lion King




Zene: Elton John
Rendező: Julie Taymor
Jegy: 29-50 font

Akkor éreztem meg, hogy az Egyesült Királyság mennyire izgalmas hely és hogy az eső sem minden nap esik, amikor 2 évet ott töltöttem.

G.Bankó Ildikó
www.munkanapnelkulszabadon.com