Gyerekek, akiknek krokodilokkal kell megküzdeni a tanuláshoz?
Az egyik hírportálon az iskolába járó gyerekekről olvastam, egy nagyon érdekes hírt és annyira megdöbbentőnek találtam, hogy úgy döntöttem megosztom veletek. Dél-Afrika egyik falujában krokodilok között kell átúszni nap mint nap az iskolába járó gyerekeknek, mert a település hajóját nemrég ellopták. A falu vezetése hidat szeretne építeni, de még nem lehet tudni, hogy mikor tudják azt a gyerekek használni.Hihetetlen történet dél-afrikai iskolás gyerekek egy csoportjáról
A dél-afrikai Kwazulu Natalban két hónapja a hétéves gyerekeknek át kell úszniuk egy krokodilok lakta folyón, ha el akarnak jutni az iskolába. Közel 70 családot választ el a folyó a településtől, a túlpartról pedig semmilyen jármű nem tudja elvinni a gyerekeket az iskolába. Autója egyik családnak sincs. A gyerekeket hosszú ideje egy hajó hordta minden nap át a folyó túlsó partjára, azt azonban ellopták, bár a helyiek szerint azzal sem volt biztonságos az utazás.
A gyerekek szülei mindent megtesznek, hogy átjuttassák őket
A veszélyes folyószakasz elkerüléséhez a gyerekeknek csaknem 20 kilométeres kerülőt kellene tenni a folyó túloldalára való átjutáshoz. A gyerekek általában alsóneműig vetkőznek, iskolai egyenruhájukat és tankönyveiket pedig vödrök vagy autógumik segítségével viszik át a partra, hogy szárazon tartsák azokat. Vannak gyerekek, akik nem tudnak úszni, nekik a nagyobbak vagy a szüleik segítenek, a folyó azonban olyan mély, hogy még egy felnőttnek sem ér le benne a lába.
Ezeknek a gyerekeknek lelkileg a legnehezebb
A gyerekek, akik ennek veszélynek vannak kitéve feszülten, átfázva érkeznek az iskolába, ahol képtelenek koncentrálni a tananyagra, hiszen folyton az jár a fejükben, hogy a folyón átúszva tudnak csak otthonukba visszatérni. Több mint tíz percig tart, amíg a hideg vízben átjutnak a túlsó partra, az átkelést pedig az esők és az áradások is nehezítik.
Ezt a hírt olvasva azt éreztem, hogy az emberiség azon bugyrába értem, ahol az emberek értékrenje, áldozat vállalása, céltudatossága, kitartása a civilizált társadalom számára kiváló útmutató kell, hogy legyen.
Forrás: hirstart.hu
Kapcsolódó témák:
Olvasol, hogy tudd melyik kapszulát válaszd?
Célkeresztben egy kutatás megdöbbentő végeredménye a célokról!
Gyermekünk személyisége saját kiegyensúlyozottságunkon múlik?
Gólya Gergely
www.munkanapnelkulszabadon.com