2008. február 1., péntek

Célkeresztben egy kutatás megdöbbentő végeredménye a célokról!



A hétvégén a Hotel Dominában részt vettem egy egész napos tréningen, ahol a cél a célállítás gyakorlatának elsajátítása volt. A képzés alatt Mátrai Szilárd és Bak Zsuzsanna szervezőknek köszönhetően rengeteget fejlődtünk.

Miért fontos a célállítás?

Önmagukban az emberek a célok kapcsán leggyakrabban a bukott céljaikra gondolnak. Talán ez azokból a sztereotíp gondolkodásmintákból eredeztethető, amelyeket a kishitű hangadók ismételnek olyanok mint - megmondtam, hogy ez neked túl nagy falat vagy – nehogy már azt gondold, hogy …. Az információs korszakban élünk, ahol nagyon sok impulzus ér bennünket, futurológusok számításai szerint 2006 januártól 2009 év végéig megháromszorozódik a körülöttünk lévő információs káosz mérete! Ahhoz, hogy ne vesszünk el a rohanó világ és az email-ek tengerében fontos, hogy konkrét célokat állítsunk!

Mire számíthat az, aki időt tölt a céljaival?

1953-ban a Yale egyetemen végeztek egy kutatást, amelyben egyetemistákat kérdeztek meg a célok kapcsán. A megkérdezettek 60 %-a nem tudta, mi lesz 27%-a azt mondta, hogy majd lesz háza autója, megházasodik lesznek gyerekek. A fennmaradó 3 % a célok kérdésre konkrét, dátummal egybekötött és cselekvéstervvel ellátott írott célokkal rendelkezett.
20 év múlva visszakeresve a vizsgált csoportot megdöbbentő eredményre jutottak. A megkérdezettek azon 3%-a, akik konkrét célokat állítottak messzebbre jutottak és többet kerestek, mint a fennmaradó 97 %. Olvasva ezt az eredményt én úgy döntöttem, nekem megéri időt töltenem a céljaimmal.

Nevetségesnek tűnhet, de nem biztos, hogy az eddigi célod a valós célod volt!

A témában kutató szakemberek azt is megállapították, hogy fontos a célok, amiket állítunk valódi célok legyenek. Rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy meg legyen bennünk az égető vágy érzése az elérendő cél kapcsán. Konkrétan itt arra gondolnak a kutatók, amikor valaki egy álcélt ér el, akkor jön rá, hogy az adott cél elérése nem adja meg a várt örömöt és lehet hogy éveket dolgozott érte. Ahhoz, azonban hogy meg tudjuk mi is a valódi célunk meg kell tennünk néhány gyakorlati lépést. Nekem az egész képzésben ezek a technikák tetszettek a legjobban, hiszen itt tisztulnak le a valódi célok közül azok, amelyek igazán fontosak számunkra!

Mi az, ami segít?

Pozitív hatással tudunk lenni céljaink megvalósulására, amikor az adott célt pl. egy autót gyakran látunk magunk előtt, mondjuk a szobánk falán. Ezt az érzést fokozhatjuk azzal, amikor egyéb érzékszerveinken keresztül is kapcsolatba kerülünk kitűzött célunkkal. Az autós példánál maradva érdemes felkeresni egy autókereskedést beülni, megszagolni az illatát megtapintani a bőrkárpitot és elvinni egy próbakörre persze csak akkor, ha a tulajdonos megengedi.

Ha szeretnél a célállítást segítő technikákról olvasni ajánlom neked Keith Ellis - Csodalámpa című könyvét, amely szerintem a célokról írt egyik legzseniálisabb gyakorlati útmutató.

Gólya Gergely
www.munkanapnelkulszabadon.com