2008. január 25., péntek

Ki a hülye, aki nem ünnepel vagy aki mindenkit lehülyéz?


Százmilliós büntetést kapott a Media Markt a pikír reklámért!

Egy cég, amely teljes egészében tisztában volt annak súlyával, milyen következményekkel jár majd, ha beépíti reklámkampányába a “hülye” szót. Következményként itt arra gondolok, hogy a giant posterek, a tv és írott sajtóban hagyott nyomok, bennünk is hátrahagytak pár érzést. Sokunk felháborodottságából következően beszéd téma lett az említett szlogen és így a reklámozó célja is megvalósult (sokan bementek a Media Markt -ba), mint ahogy most is az történik, mert írok róla. Persze ezt nem azért teszem, hogy ingyen reklámot csináljak a Media Markt -nak, mindössze csak azt tettem mérlegre, hogy amit hátrahagynak, azért mit kapnak, és ahhoz képest milyen olcsón megússzák.

A M. M. 5 éve használja a “hülye” kifejezést a reklámokban, azonban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője, Kathy Attila szerint a 2007. május-június hónapban futott “Hülye, aki nem ünnepel” jelmondattal ez a cég mindenkit lehülyéz, aki nem vesz részt a születésnapjának ünneplésében. Kathy Attila elmondta: -A bírság összegénél figyelembe vettük a közzétételek számát is, márpedig ez egy hatalmas kampány volt, amely károsítja a gyerekek és fiatalkorúak egészséges erkölcsi és szellemi fejlődését.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) százmillió forintra büntette a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft.-t, mert úgy ítélte meg, hogy az említett reklámkampány káros a gyerekek értékítéletének fejlődésére.

A M. M. értetlenül fogadta a döntést. Az ügyvezető igazgató, Mauer Andor szerint a kampány előtt kikérték az Önszabályozó Reklámtestület véleményét, amely nem talált a reklámban etikai kifogást. Következésképpen nem értik, hogyan büntethetik meg őket annak ellenére, hogy a kezükben van az ÖRT jóváhagyása. Az ügyvezető azt is megjegyezte, hogy a cég több országban használta ugyanezt a szlogent, de csak itthon találták törvénysértőnek. Érdeklődtek is a testületnél, hogy miért nem jelezték előre, ha problémájuk volt az anyaggal.

Erre az ÖRT állítólag ezt a választ adta: „Mert hülyék azért nem vagyunk!”

Gólya Gergely
www.munkanapnelkulszabadon.com

2008. január 16., szerda

Brian Tracy megdöbbentő technikái Maximális teljesítmény című könyvében

Brian Tracy Maximális Teljesítmény

A felnőttképzés területén végzett 25 év kutatásának megdöbbentő eredményeiről ír a világszerte ismert, egyik legkíválóbb szakértő: Brian Tracy.

Egy önfejlesztő könyv olvasásának élményeiről számolok be nektek, amely talán eddig a legnagyobb hatást váltotta ki, az általam olvasottak közül!

Brian Tracy évente több mint 100 000 hallgatónak tart előadásokat szemináriumain. 25 év kutatásának eredményeit tárta elém gyakorlatban is kipróbált technikáit egy csokorba szedve, amelyek azonnal eredményt hoznak. Könyvében olyan módszereket mutat be, amelyeket az élet legkülönbözőbb területein alkalmaznak a csúcsteljesítményekre képes emberek. Volt alkalmam meghallgatni Phoenix Seminar-t is, amelyet többek között magyarra is lefordítottak (ez a könyvre épülő szeminárium). Ezt a szemináriumot 31 országban összesen több mint egymillióan végezték el. Egy hét alatt olvastam el és érdekes érzés volt megtapasztalnom, amikor az egyes technikák rövid idő alatt beváltották a hozzájuk fűzött elvárásokat.

Gondolkoztam miért volt a Maximális Teljesítmény olyan nagy hatással rám, hogy itt is írjak róla?

Nagyon egyszerű, a miértekre adott világos válaszok.




Brian Tracy a Maximális Teljesítményben döbbenetes eredményeket publikál.
Már a 60-as évekből Dr. Lozanov nyelvoktatási módszereinek hatékonyságát illetően elgondoltam, hogy ha néhány óra alatt bárki képes 3000 szót megtanulni és egy olyan tartós tudásra szert tenni, ami 1 év után is majdnem 100%-os, akkor miért nem így tanítják a gyerekeket az iskolákban?

Amikor ezt a könyvet ajánlották nekem azt is említették, hogy Brian Tracy Siker szemináriumain résztvevőknél hétköznapi az, hogy a technikák alkalmazásával gyökeresen megváltozik az életminőségük. Egy egymásra épülő gondolatáram vonul végig a könyvön, amely mint egy repülő visz el bennünket a születéstől, a felnőtté válás, gyermeknevelés, a saját felelősség vállalásunk fontosságán át a sikeres ember gondolkodásmódjának elsajátításának hogyanjaival!

A széleslátószögű Brian Tracy művét ajánlom minden olyan olvasni vágyónak, aki szereti az önfejelesztő irodalmat és többet kíván megtudni a szerző népszerű módszereiről. Mellesleg a humora is jó.

Gólya Gergely
www.munkanapnelkulszabadon.com

Kapcsolódó témák:

Megdöbbentő tények a tudatalatti befolyásolásáról!
Olvasol, hogy tudd melyik kapszulát válaszd?Gyermekünk személyisége saját kiegyensúlyozottságunkon múlik?

2008. január 13., vasárnap

Unalmas ködös Albion vagy a hely, ahová visszavágysz?


Életem egyik érdekes időszaka volt az a néhány év, amikor az Egyesült Királyságban éltem. A rengeteg élmény közül most kettőt osztok meg Veled.

Az első időszakban Cambridge-ben voltam. Cambridge egyetemi városként ismert. Kelet-Angila és a világ legrégibb és leghíresebb egyetemi városa. Anglia egyik legszebb kisvárosa, amit gyalog érdemes bejárni.
A várost átszelő Cam folyó partján található a történelmi kollégiumok többsége, ahol a romantikus fűzfák alatt sétálva találkoztam először személyesen azzal az angol szokással, amit előtte csak filmekben láthattam. Feltűnően sok emberrel együtt élveztem a tavaszi szellő ajándékaként hozott nárcisz illatot a piknikelés közben, és jókat mosolyogtunk a vizen billegő punt -ingoló turistákon.

Olyannyira megkedveltem ezt a lélekfrissítő környezetet, hogy Londonba költözésem után tudatosan kerestem azt a környezetet, ahol az angol szokást én magam is gyakorolhattam. A királyi parkok közül leggyakrabban a Hyde-Parkba vagy a Kensington Gardens-be mentem, ahol megértettem miért emlegítik ezeket a helyeket London tüdejeként. Ápolt virágoskertek, méregzöld gyepszőnyeg, a tavon úszkáló hattyúk, futkosó mókusok, kellemes 22 fok és egy jó könyv társasága volt a garancia a feltöltődésre. Furcsa érzés volt amikor megtudtam, hogy én ugyanarra a sétányra jártam kocogni, ahol Lady Diana is futott rendszeresen, baseball sapkát és napszemüveget viselve. Gyakran látták Diana –t a Kensington Palace közelében, még mindig South Kensington-ban, a Knightsbridge környékén üzletekbe betérni, valamint sűrűn megjelent a Bromton Roadon lévő Harrodsban.

„ Ha valaki unja Londont, akkor az már az életet unja, hiszen Londonban mindaz
fellelhető,amit az élet kínálni tud. ”
/Samuel Johnson/

Életem legnagyobb színházi élményét itt éltem meg, amikor a Covent Gardenben, a Lyceum Theatre-ben megnéztem a The Lion King musicalt. Ez az a színház volt, ahol a néző nem csupán külső szemlélője az eseményeknek, hanem 2 óra 45 percen keresztül a világ megszűnik létezni körülötte és része lesz egy történetenek. A színészek jelmezeikben olyan élethűen mutatták be az adott állatfajt, mintha tényleg a vadonban lettem volna. Világszínvonalú koreográfia, monumentális díszletek, 21.századi light show-val. Egy szórakoztató darab az igényes musical - t kedvelő felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Lyceum Theatre - The Lion King




Zene: Elton John
Rendező: Julie Taymor
Jegy: 29-50 font

Akkor éreztem meg, hogy az Egyesült Királyság mennyire izgalmas hely és hogy az eső sem minden nap esik, amikor 2 évet ott töltöttem.

G.Bankó Ildikó
www.munkanapnelkulszabadon.com

2008. január 9., szerda

Hihetetlennek tűnik, hogy az emberiség 95%-a nem azzal tölti munkanapjait, amivel igazán szeretné?

Üdvözlünk a munkanapnelkulszabadon.blogspot -on, amit a munkanap nélkül élő szabad emberek és a témában érdeklődők kedvéért hoztunk létre!

Gondolunk itt arra, hogy egy kutatás szerint, ha leszámítjuk az alvással, ingázással, a munkával és a nap mint nap szükségszerűen elvégezendő teendőkkel töltött időt, a legtöbb embernek nem jut napi egy vagy két óránál több ideje arra, hogy azt tegye, amit valóban szeret csinálni.
A www.munkanapnelkulszabadon.com -on további információkat olvashatsz arról a folyamatról, mely szerint világszerte emberek tízezreiben ébredt fel az az igény, hogy hétköznapjaik átformálására hatékony eszközöket találjanak!

Felfedeztünk egy módszert annak megtanulására, hogyan lehet bárki "ura a saját életének" -otthonról irányított üzlet alapításával; és kialakítottunk erre egy rendszert, amely olyan egyszerű, hogy azt bárki tudja használni. Ez a módszer nem kívánja töled azt, hogy eladj, és ami a legjobb benne, hogy sok idöt sem igényel.
Ha úgy gondolod, Te is megérdemled, hogy reggel akkor ébredj, amikor kialudtad magad, valamint azt kérdezhesd magadtól, hogy 'Mit szeretnék ma csinálni?' és tényleg azt is tehesd, amihez kedved van, akkor írd meg blogunkra véleményed vagy látogass el a www.munkanapnelkulszabadon.com -ra!

Gólya Gergely
www.munkanapnelkulszabadon.com

Kapcsolódó Témák:

Felválthatja a betonkomplexumok szürke irodáit az otthoni munkatrend?
Miért félnek 2008-ban az átlagfelhasználótól a nagy cégek?

2008. január 6., vasárnap

Mi lehet a vállalkozók fejében?

Miért lehet az, hogy vállalkozók ezrei álmodnak a munkanap nélkül szabadon életstílusról?

Egy felmérés szerint az USA-ban 10 induló vállalkozásból kettő éli meg az 5 éves kort és ezek közül csak minden ötödik ünnepelheti fennállásának 10. évfordulóját. A helyzet Magyarországon is hasonló. Egy induló vállalkozásnál számolni kell a vállalkozás típusától függően a székhellyel (ingatlan megvásárlása, bérlése), autóparkkal, a szolgáltatás vagy termék bevezetésének költségeivel (marketing költségek), az alkalmazottak képzésével, folyamatos bérezésével és egyéb járulékos költségeivel, amelyek közül bármelyik is hiányzik, a vállalkozás megbénulásához vezethet.

A vállalkozások helyzetét vizsgálva Magyarországon sokak panaszkodnak egy akadályozó tényezőre, amit körbetartozásnak hívnak. Egy rangsorolás szerint ma egy multinak beszállítani, franchise vállalkozást alapítani, vagy gyógyszergyártóként előretörni éri meg leginkább. Ezek közül bármelyiket vizsgáljuk, egyik sem indítható 50 milliós tőkénél kevesebb pénzből Magyarországon.
Ha egy olyan céget vizsgálunk, aminek 10 milliókkal tartoznak, nem valószínű, hogy azt tervezi, hogy befektet további 50 milliót egy új cégbe. Más induló kis cégek pedig először az életképessé váláson, majd az életben maradáson dolgoznak, mint azt az előzőekben részleteztük, előreláthatóan körülbelül 10 évig.

Mi lehet a fejükben azoknak a vállalkozóknak, akik ebben a gazdasági környezetben talpon szeretnének maradni?

Talán a „jó helyen, jó időben” érzés, ami sokuk álma?

A http://www.munkanapnelkulszabadon.com/ csapata figyeli a folyamatokat.
A 70-es évek ingatlan robbanása, és az azt követő informatikai bumm után a 90-es évek mobilkommunikáció trendje volt, amely dinamikus növekedést, vagyonokat teremtett a vállalkozóknak
Amiben a http://www.munkanapnelkulszabadon.com/ csapata utazik az konkrétan egy trend promotálása. Multinacionális cégek vezetői ismerik fel azt a tényt, hogy nem biztos, hogy az a munkatárs hozza a legtöbb profitot a vállalatnak, aki irodájában fel s alá szaladgál két mobiltelefonnal a fülén. Ma már drága fenntartani a nagy irodaházakat, fizetni a dolgozók ingázásáért, amikor a digitális világ olyan infrastruktúrát (webkonferencia, skype, stb...) nyújt bárki számára, hogy otthonról ugyanazt a munkát el tudja végezni. Másrészről alkalmazottak és cégtulajdonosok ezrei dolgoznak napi 10-12 órát saját mókuskerekükben, amiből legtöbbször egyenes út vezet a kórházi ágyba.

Hihetetlennek tűnhet, azonban a nyugati példa azt mutatja, hogy cégbirodalmak alakítják át szervezetüket a költségcsökkentés és a hatékonyság elve szerint.
Ezzel a megközelítéssel bárki kockázat- és nagy tőkebefektetés nélkül tud vállalkozást alapítani, a mókuskerékből vagy alkalmazotti státuszából a cash-flow négyszög „C” negyedébe ugrani! Ma a web 2.0 eszköztárának tudatos használatával otthonról vezethetsz web konferenciát, vagy akár nemzetközi üzleted is lehet. Az internet segíthet a városok, vagy akár földrészek közötti távolságokat áthidalni.
Ha több szabadidőre vágysz, akkor érdemes megismerned a http://www.munkanapnelkulszabadon.com/ csapata által kidolgozott módszert.