2008. február 5., kedd

Hihetetlen történet egy szén-monoxidmérgezést szenvedett emberről

Hazánkban évente 70-80 ember esik áldozatául szén-monoxidmérgezésnek.
Találkoztam egy a témában jártas szerencsés szakemberrel. Úgy gondoltam megosztom veletek azokat a megdöbbentő tanácsokat, amelyek mindenki számára hasznosak lehetnek a szén-monoxid mérgezés elkerülése érdekében.


Az egész még 2002-ben egy téli estén kezdődött, amikor még nem sokat tudtam a szén-monoxid emberre kifejtett hatásairól. Haza értem munkából, a feleségem és a barátnője épp neki láttak a vacsora elkészítésének, amikor én nem éreztem túl jól magam és lepihentem egy kicsit. Nem sokkal ez után a feleségem ijedten ébresztett, hogy a barátnője elájult és segítsek, majd ő is összeesett. Kikeltem az ágyból, elestem és még nem gondoltam, hogy mindannyian szén-monoxidmérgezést kaptunk.
Annyira mozgásképtelenné váltam, hogy az erkély ajtóig sem tudtam elvánszorogni, azonban a tudatom a helyén volt és szerencsémre a telefon közel volt hozzám és szóltam a szomszédnak, hogy jöjjön át. Így élhettük túl a szén-monoxidmérgezést!

Ezután házunkban a Fővárosi Gázművek méréseket végzett a saját berendezéseivel, amelyekből nem mutattak ki szén-monoxidszivárgást. Ekkor Kanadából kaptam egy bevizsgált szén-monoxidjelző berendezést, amely azonnal mutatta a szén-monoxid jelenlétét, ami a fali kazánból áramlott be a lakásunkba.



szén-monoxid érzékelő

Ezek után mögé néztem a dolognak és két, mindenki számára FONTOS hibát ismertem fel, amit nem szabályoznak az előírások!

Amikor valakinek a házában a lakótérben olyan fali kazán van, ami kéményes füstgázelvezetéssel van ellátva ott kötelező az adott helység más helységekbe nyíló nyílászáróit (fürdőszobaajtó, folyosóajtó stb.) szellőzőráccsal ellátni. Ha ez az ajtó esetlegesen a konyhába nyílik és az ott lévő páraelszívót bekapcsolják, akkor előfordulhat, hogy a páraelszívó visszaszívja a szomszédos helység kéményből a lehűlt füstgázt, amelyben a tökéletlen égés következtében szén-monoxid van. Ellenben a kazángyártók állításával ilyenkor a készülék szén-monoxid érzékelője sajnos nem kapcsolja ki a berendezést, mivel az csak a 110 fokos szén-monoxidot képes érzékelni.
Így néhány óra alatt telítődhet a lakás szén-monoxiddal.
Megoldás lehet újonnan épülő házaknál már a tervezésénél egy olyan kazánházat kiépíteni, ami kizárólag udvar felőli bejárattal rendelkezik és ahonnan a ház lakó helységeibe nem nyílik ajtó. Ez ma már előírás!
Meglévő épületeknél olyan esetekben, amelyeknél már nincs lehetőség átalakításokra csak
a figyelmünkre (szellőztessünk, amikor fűtési szezonban bekapcsoljuk a páraelszívót)
és a bevizsgált jó minőségű szén-monoxidérzékelőkre hagyatkozhatunk.

Fontos megemlíteni azon szén-monoxid mérgezéses eseteket is, amelyek előtt a régi ház rosszul záródó nyílászáróit kicserélték!





bevizsgált légbeeresztő berendezés


Ilyen esetekben történik a legtöbb baleset, ha nem megfelelő a lakáson belül felszerelt füstgáz elvezetésű gázkészülék állapota és a szén-monoxid bent marad a lakótérben. Az új nyílászárók hermetikusan zárnak így néhány óra alatt telítődhet a lakótér szén-monoxiddal. Fontos, hogy szellőztetéssel, bevizsgált légbeeresztő berendezéssel, jó minőségű szén-monoxidjelző készülékkel valamint az időszaki karbantartás elvégzésével mind két esetben elkerülhető a szén-monoxid mérgezés veszélye.

Gólya Gergely
www.munkanapnelkulszabadon.com